ALAPSZINTES

Az Andrássy út 60. szám alatti pince a nyilas rezsim hónapjaiban vált hírhedtté. Nyilaskeresztes verőlegények az általuk összeterelt embereket a székházuk pincéjébe hurcolták, ahol brutálisan összeverték őket. Áldozataikat rövidebb-hosszabb ideig az egykori szénpincékben tartották, ahol sokan közülük életüket vesztették.

A pince cellái megrázó, végzetes emberi valóságot tárnak a látogatók elé. Egy lassan mozgó lift visz be minket a földi pokolba, időt hagyva a megtapasztalásra és érzékelésre. Lefelé ereszkedés közben egy közömbös személy semleges hangnemben, a maga borzalmas egyszerűségében egy rövid dokumentumfilmben tárja elénk a kivégzés módját. Az idő megszűnik létezni, és csak a sötét tér marad. A pincébe érve az emberek szótlanná válnak, nehéz bármit mondani vagy kérdezni, emberi beszéddel megvilágítani.

A pince fele rekonstrukció, amely a múlt század közepi eredeti állapotot mutatja be, felölelve a negyvenes-ötvenes évek lényegét: félelem, rettegés, nyirkos sötétség, pokol.

A különböző cellák nem hagynak kétséget az emberiségben rejlő gonosz kreativitásáról.

Nedves cella: egy napig térdig érő hideg vízben lenni;
Rókalyuk: a teljes sötétség egy mindössze egy méterrel alacsonyabb mennyezetű helyiségben...
Fogdába zárva: a bezártság őrülete, egy fél méteres gödörben... egy kínzókamra, amely a hatalom teljes cinizmusára emlékeztet. Nem egy távoli katonai börtönben vagyunk, nem egy tömlöc mélyén, hanem a polgári világ sugárútján, mindössze fél méterre a járdától, a mindennapi élettől.

A pince másik fele a kiállítás folytatása: Internálás, 1956, Megtorlás, Emigráció, minden terem időrendi sorrendet követ.

Magunk mögött hagyjuk a múltat, amelyet a Könnyek Csarnoka (az áldozatok listájával) a Bűnösök Fala, amely a totalitárius rendszerek fenntartásában aktívan részt vevők listája.

A teljes történelmi keretet a Magyarországot elhagyó szovjet csapatok emlékműve zárja le; a kiállításon tett utunk tágabb értelemben az idegen megszállástól annak végéig tart.